Felvettem a mentőmellényt. Keresek egy megfelelő evezőt. Szólok a diákoknak. Csoportosuljanak már! Hármasával! A negyedik a kormányos. A fogadó iskola diákja. Lesz. Vagy tanárja. Próbálok közben nagyon magabiztosnak látszani. Mint aki pontosan tudja. Hogy mit kell tennie. Ilyenkor. Persze, dehogy megy. Egyenként teszik a kenukat a vízre. A fogadó tanárok. Ültetnek bele. Irányítanak. Magyaráznak. Bíztatnak. A diákjaim néha sanda pillantásokat dobnak rám. Bírom még? Páran nem állják meg. Muszáj viccelődjenek is. Ezen. Én? Teszem a nagy nyugodtat. De érzem. Ahogy valóságos aura alakul körém. Stresszből. Koncentrálásból. Hogy tudjam majd csinálni. Amit mondanak. És majd utána is. Hogy boldoguljak. Közben várom a soromat. A csoportomban még három fiú. Ketten nyugodtak. Komolyak. Megfontoltak. A harmadik  örökmozgó. Örökbeszélő. Legalább jobban szem előtt tudom tartani. Ha egy kenuban van velem. Gondolom. Közben figyelem. Az előttem beülőket. Próbálok minden elhangzott utasítást megjegyezni. Beleképzelni magam. A helyzetekbe. Közben izzadok. Néha elfelejtek lélegezni. A szívem valahol az agyamban. Aztán nyugtatok néhány lányt. Ijesztően sápadtak. A fiúk? Ugyanolyan sápadtak. Csak dől belőlük a hülyeség. Hagyom. Mindenki le kell vezesse az izgatottságát. Valahogy. Már vagy tíz kenu a vízen van. Várnak. Ár ellen kell majd indulni. Egyszerre. Integetnek. Páran. Kiabálnak. Várjuk a tanárnénit! Majd elájulok. Istenem! Csak ne legyek nagyon béna! Csodálkozom. Milyen ügyesek! Milyen magabiztosnak tűnnek. És nem borul fel senki. De vajon, majd én? Következünk! Beszáll a kormányos. Majd az örökmozgó. Majd én. Sikerült! Majd a negyedik fiú. És persze. Kezdhetem. A nyugtatást. Először kérve. Majd magyarázva. Nem megy. Az örökmozgónk bepánikolt. Jujujujujj! Borulunk! Ismétli. Megállás nélkül. És fogja a kenu széleit. Az pedig inog. Mintha rázná valaki. Kerülget a frász. Közben meg rohangál az agyam. Most mit csináljak? Már ellöktek a parttól. Még mindig folytatja. Elég! Kiabálom. Azonnal fejezze be! Úszni se tudok. Ötven éves is vagyok. Nem fogunk miatta most felborulni! Hatott. Gondolom az éveim ijesztették meg jobban. Mint a borulás. És elindultunk. Atyám! Szenzációs egy érzés! Hogy sikerült! Beültem. Evezek. Nem borultunk fel. És haladunk is. A vízen felfele. Tehát, mégis sikerült! De csak idáig jutottam. A lelkendezésemmel. Motorzúgás. Nem hiszem el! Ilyen nincs! Most mi lesz? Mondta az interneten. De hogy is kell? Utasításokat kiabálnak. Valahonnan hátulról. Gyorsan partközelbe. Merőlegesen fordítani a kenut. A hullámokra. Jézusom! Beledolgozunk. De megcsináljuk! Ügyes kormányosunk van. Büszkén figyeljük ahogy fényképeznek a kishajóról. Majd indulunk tovább. Egy idő után lekanyarodunk a folyóról.(folyt. köv.)