Ez a magyar nyelv. Annyi furcsa szóval. Néha nagyon hosszúak, vagy nyakatekertek, többszörösen összetettek, vagy nehezen értelmezhetőek. Vagy egyszerűen csak nézünk ki a fejünkből, hogy vajon ki is találhatta ki őket. És mégis. Van egy szó, ami mindent felülmúl. Édesanya. Szerintem ez a legszebb és legkomplexebb szó ami létezik a magyar nyelvben. Amiben az égvilágon minden benne van. A végtelen szeretet, mert édes. Az eredet, mert anya. A hovatartozás. A biztonság és védelem.  A feltétel nélküli segítség. A jóindulat. Az odafigyelés és gondoskodás. A szerető szigor. A millió tanács és tanítás. Az áldás. És persze, e szó hallatán, mindenkinek a saját édesanyja jut eszébe. A kezdetektől, mindvégig.  Azon, hogy hogyan is nézett ki és hogyan változott az évek során, azt talán csak kisebb-nagyobb erőfeszítéssel lehet felidézni. De a többire, szerintem mindenki hajszálpontosan emlékszik. Én is. Több mint fél évszázadot leéltem. És édesanyám még él. Ez egy áldás. A szó hallatán, millió emlék jelenik meg előttem. Mindennapok és ünnepek. Örömök és bánatok. Élethelyzetek és viszontagságok. Mindenféle kavarog bennem ilyenkor. Végtelen hála, hogy felnevelt. És, hogy annyi mindent megtanított. Hogyan kell az embereket tisztelni, szeretni. Mit jelent a szép. Mit jelent a jó. Tőle tanultam, hogy a mesterségemet úgy kell megválasszam, hogy az a hivatásom is legyen. Engedte, hogy az legyek aki vagyok. Nem mindig értettem meg. Sokszor haragudtam is rá. Úgy éreztem, nincs mindig mellettem. Hogy nem mindig szeret. Pedig mindig ott volt. Féltve és készenlétben. Messziről követett. Hogy ne szóljon bele a fejlődésembe. Jelentsen az bármit is. Most már tudom, hogy mindig szeretett. Segített amikor kellett és magamra hagyott amikor kellett. Hagyta, hogy haragudjak. Mert tudta, hogy jó lesz. Még akkor is amikor én nem láttam a kiutat. Nagymamám mondását idézte ilyenkor, hogy „ne félj, mindig lesz valahogy”. Biztonságot, bátorságot adott, hogy tudtam, vihet a sors amerre akar a nagyvilágba, mert nekem otthon van egy édesanyám. Akit példaként követhettem a saját gyermekeim nevelésében. Imádom a gyermekeimet. Hagyom, hogy fejlődjenek. Mellettük vagyok és leszek, mindig és mindenben. Féltve, bátorítva, szeretve őket. Közvetlenül, vagy csak a háttérből. Úgy, hogy nekik jó legyen. Ahogy Anyutól tanultam. Köszönöm és szeretlek édesanyám!