Megint közeledik. Már csak egy pár nap. És Szilveszter. Újév. És új év. Több mint fél évszázadot éltem

Felébredtem egy nap. Hogy kovidos vagyok. Úgy éreztem magam. Mint aki nyert a tombolán. Amire nem is vett

Ez jár az eszemben. Napok óta. És reménykedek. Hogy bármelyik. Is. Csak hátha nem. Agybaj. Vagy más szervi

Hogy is van? Amitől félsz, nem szabadulsz. Mitől félsz? Hogy bántani fognak. Szavakkal. Viselkedéssel. Tehát? Ezek szerint. A bántásoktól

A szokatlan idők (karantén). Hozták. A szokatlan életet (bezárva). Szokatlan napokkal. Szokatlan szokásokkal  (mindenféle). Legtöbbjük szörnyen idegesítő. Ami tulajdonképpen.

Gondolkoztam. Leírjam? Vagy ne írjam? De mégis. Hisz az újítások nyernek. Néha. Nem? És ez is lehet

A határukon vannak. Az idegeim. Az agyam. Néha mindenem. Amikor a határhoz érek. Akár megyek. Ki

Új világ. Fejlett technika. Rengeteg információ. Könnyű hozzáférhetőség. Mindenhez. De ez az ultrafejlett minden néha teljesen összezavar. Legalábbis engem.

Amint mondtam már. Szokásom. Hogy bármit is kell tegyek. Először lejátszom az agyamban. Persze a lehető legrosszabb lehetőségekkel. Amik

Igen. Félek. Mindig. Mindentől. Mindenhol. Talán már amikor megszülettem. Félve csináltam azt is. Nehogy véletlenül elrontsam. Három évesen. A