HÁROM NAP

Eltelt három nap. A három nap után. És eldöntöttem, hogy mégiscsak leírom. Ha egyáltalán le lehet írni. Egy olyan érzést, amelyet eddig még nem éreztem (ami éjszaka sokáig nem hagyott elaludni). Egy olyan boldogságot, amely megadatott, hogy megtapasztaljam. Eddig is voltam boldog (ha néha megszakításokkal is). Nem is erről van szó. De

„BABÁT VÁROK!”

Nem én. Egy volt diáklányom. Akivel ma megittunk egy hűsítőt a sarki kávézóban. Furcsa csillogással a szemében közölte az újdonságot. És miközben örvendeztem az

KI A FIÚ ÉS KI A LÁNY

Bolond egy világ. Nagyon furcsa napokat élünk. Habár, a történelem azt mutatja, hogy mindig is voltak furcsaságok. Minden időben. Vagy ilyenek, vagy olyanok. Fiatalok

TESTVÉREK

– Gyere már, meddig várjunk rád? –kiáltott a legmagasabb, bedobva hátizsákját a csomagtartóba – Ez már megint csinálja az eszét! – és mind a

PÁNIK A SZÉKBEN

Kihúzták a bölcsesség fogamat. Majd az előtte levőből az ideget. Mert begyulladt. Majd betömték. A fogamat. Nem az ideget. És előkészítettek még egyet. Azt

„KERESZTANYA”

Kitettem egy képet a facebookra. A storyba. Hármasban. A két fiammal. „Keresztanya”. Ez volt. Az egyik, volt osztálytársam kommentje. Az anyjuk vagyok! Nem a