Ez jár az eszemben. Napok óta. És reménykedek. Hogy bármelyik. Is. Csak hátha nem. Agybaj. Vagy más szervi baj. Mert szörnyűek. Az éjszakáim. Bármit is csinálok. Napközben. Totál kivagyok. Amikor már közeledik. Az este. Most komolyan! Muszáj lefeküdjek? Hát persze! (ezt tanítom, nem?) Ha azt akarom. Hogy az agyam még jó legyen. Valamire. Kell aludjak! Muszáj! Szóval. Minden este. Készülök a lefekvéshez. Jó sokáig (hisz minél idősebb az ember, annál kevesebb óra alvás elegendő, nem?). Mindent elrendezek(ha kell még a lakást is felmosom). Előkészítek másnapra. Mindent. Még azt is elszínészkedem. Hogy tornászok. Végül. Fürdőszoba program. Szóval. Amennyire csak lehet. Húzom az időt. De. Csak be kell bújjak az ágyba. És kezdődik. Kinyúlok. Nyugtatom magam. El kell engedjem magam. El kell aludjak. Nem megy. Teszek relaxáló zenét. Öt perc után. Még stresszesebb vagyok. Lezárom. Ja! A pozitív dolgok! Végiggondolom. Milyen szerencsés is vagyok. A fenébe! Vécére kell menjek. Biztos? Nem bírnám ki reggelig? Így persze, hogy nem fogok elaludni! Megnézem az órát. Fél kettő! Aludtam egy órát! Akkor mehetek. Becsukott szemekkel. Csoszogok odáig. Lassan. Hogy, nehogy kiszökjön az álom a szememből. Lehuppanok. Megint felriadok. Tényleg jó helyre eresztem? Csoszogok vissza. Most is. Lassan. Csak finoman. Az álommal. Végignyúlok. Nem jó. Nem kényelmes. Majd a jobb felemen. Nem. A bal felemen. Az sem. Vissza. Fáj a lumbágóm. Lehet, hogy hason? Kitöröm a nyakamat. Nem lehet igaz! Csak nem fogok állva aludni! Forgolódok. Bejárom az egész ágyat. Ugye, mégis jó, hogy egyedül vagyok? Most hogy nyüzsögnék, ha lenne itt valaki? Kidugom a lábaimat. Gyorsan vissza is húzom (eszembe jut egy gyermekkori horror, amikor a marslakók lerágták az alvó emberek lábait, de csak azokét akik kidugták a paplan alól). Melegem van. Kitakarózok. Fázom. Hát, így nem lehet élni! Vagyis elaludni. Ép ésszel! Meg kell nyugodjak. Szép dolgokra kell gondoljak. De honnan annyi bőség? Most csakis marhaságok gyúródnak a fejemben. Csupa negatív dolgok. (Maszk. Onlájn. Számlák. Betegségek. Agresszív szomszédok. Vírus. Butaság. Félelmek. Féltések.) Na, elég. Imádkozni akarok. Eszembe jut pabbácsi. Mérges leszek. Mantrákat kezdek mondogatni (az internet javaslatára). A harmadiknál már ketyegek. Tiszta ideg vagyok. Forgolódok tovább. Párnát teszek a térdeim közé. Hátha segít. A relaxációban. Nem a mantrákban. Kidobom. Lemerevedek. Az ijedségtől. Kopognak. Nézem a macskám. Nem mozdul. Tehát, se ember. Se rossz szellem. Nem járkál (a jó szellemet nem bánom). A felső szomszéd kutyája vakarózott. Lehet nyugtatót kéne szedjek. Ha nem is aludnék. De legalább nyugodtabban forgolódnék. Hol a fenében vannak ilyenkor? Azok a pozitív dolgok? Hol van a sok jó dolog az életemből? Már hajnal fél öt! Végül nem is olyan nagy baj. Legalább mindjárt reggel van. Már majdnem teljes a világosság. Kiverekedem magam az ágyneműből. Kitápászkodok. Nagy nehezen. Fél kilenc. Nyolckor munkában kellett volna legyek.