Párban szép az élet. Tudjuk a tanításokból. És követjük őket. Majd jön a sors. Meg a karma. És elválnak. Egyes párok. Legtöbbször a nő marad a gyermekekkel. Nagyon jó. Így is kell. Általában padlóra kerül. De ösztönösen tudja mit kell tenni tovább. A háztartással. A gyermekekkel. A munkahellyel. De a volt férjjel? Az egy rejtély! Hogyan tovább? El kell kerülni? Vagy inkább elásni a kert végébe? Köszönőviszonyban maradni? Együtt kávézgatni? Vagy összeülni ünnepekkor? Hogy kell vele viselkedni? Ki mondja ezt meg? Ilyenkor nagyon tanácstalan. A nő. Elkezd gyorsan olvasni. A válásokról. Pszichológiai tanulmányokat. Statisztikákat. Tanácsokat. Sorsokat. Szomorú végű szerelmes regényeket. Kezd jobban odafigyelni. Amikor az elvált ismerősök panaszkodnak. Nem csak hallgatja őket. Jólnevelten. És unottan. Kezdi jobban követni a bulvárlapok pletykarovatait. A párkapcsolatokról. Hisz azok folyton összejönnek, majd elválnak. És próbál mindenből következtetni. Tanulni. Tervezni. A viselkedését. Hisz ő egy okos nő. Nem fog úgy viselkedni. Mint a többi nő váláskor. Ő civilizált lesz! Közben az agya folyton zakatol. Vajon mit kell csinálnia azzal a  pár ruhával? Ami még nála maradt a volt férjétől. Vagy azzal a néhány aprósággal. Amiket tőle kapott a válás előtti időszakban. Hát a régi fényképekkel? Amelyeken mindketten rajta vannak? Közben telnek a napok. Először megjelenik a mély sajnálat. És aggódás. Szegény volt férj! Biztos éhezik! Hisz még az ételt is elébe tette eddig! Az éttermeket pedig nem szerette. Míg egy nap a vendéglőből sétál ki. Büszkén és jóllakottan. A szegény éhező férj. Na, erre a ruhái az első szegénynél kötnek ki. De hogy mos, szegény feje? Be se tudja kapcsolni a mosógépet! Hát még a vasalás? Gyűrötten jár vajon munkába? De nemsokára hallja egy ismerősétől. Hogy a volt férje csak ultradrága ingeket vesz magának. Azokat nem kell vasalni. Meg bejárónőt is fogadott. Ő, aki sosem akart idegent a házába. Minden válás előtti csecsebecse a nagyon gyorsan kirepül a szemétbe. De azért az első karácsonyi vacsorára csak meghívja. Süt, főz, készül. Hadd ünnepeljenek együtt. Még ha nem is házastársak. Legalább a gyermekek kedvéért. De ez se fog többször megtörténni. Eldöntötte. Hisz egész este csak őt hallgatták. A legutóbbi sikerélményeit. A gyermekek nem érdekelték. A volt feleség? Még annyira se. Kész! Vége! Kibírja egyedül. Sajnálkozás nélkül. Ezentúl próbál nem gondolni rá. Elég az ő mindennapi rohangálása. És a megoldanivalói. Igen, ám! Csak ez nem olyan egyszerű! A volt férj kezd úgy működni mint a herpesz. Időnként megjelenik. Sose szól előre. Csak jön. Siránkozik. Fogadkozik. Hogy ezentúl más lesz. Csak legyen néha közös programjuk. Majd persze nem tartja be. Az egyezségeket. Van közös program, de csak ha éppen ő unatkozik. Ha dolga van, akkor sajnálja. Nem ér rá. Ekkor a közös fényképek mérete felére csökken. Megszűnnek a közös programok. Mindenki élje az életét! Ahogy tudja. Vagy ahogy éppen akarja. Igen, ám! De, erre a nő autójának a fékje el lett vágva. Majd büszkén bejelentve, hogy ki a tettes. Új zár kerül az ajtóra. Borsspray a táskába. És hogyan tovább? Általában a jó ég se tudja! De, valahogy mindig kialakul. Reméli. Hónapok, évek alatt. Addig az elvált nő nyugodtan gondolkodhat. Hogy, mi is legyen a volt férjével? Persze, csak amúgy civilizáltan!