SZILVESZTER

Megint közeledik. Már csak egy pár nap. És Szilveszter. Újév. És új év. Több mint fél évszázadot éltem le. Így hát már biztos. Hogy csak a jó Isten tudhatja mi van velem. Minden év végén. Vagyis év elején. Mindegy. Akárhány éves voltam, mindig készültem szilveszterezni. Egész évben terveztem. Biztos, mint mindenki más. Gyermekkoromban gondoltam, de jó lesz akkor éjjel! Mi minden fog történni! Különleges éjszaka! És másnap más lesz a világ is! De nem történt semmi. Soha. Anyum mindig ideges volt. Főzött, fánkot sütött. És mindenkire haragudott. Hogy neki éjfél előtt épphogy csak sikerül megfürödnie. Apu a Szabad Európa rádiót próbálta hallgatni. De azt mindig. Hangosan és kitartóan. Hangfoszlányokat. Recsegéseket. Sípolásokat. A nővéreim nem voltak otthon. Vagy, ha mégis, fogalmam sincs mit csináltak. Én nem tartoztam a programjukba. Majd később lett húgom is. Ő elvolt a játékaival. Gondolom. Meg anyuval. Én ténferegtem egyik szobából a másikba. Sajnáltam anyut. Legtöbbször sírtam is. Mert haragudott és kiabált. Végül, éjfél után lefeküdtem. Koccintásokra nem emlékszem. Felnőttem. Teli reményekkel. A Szilveszterrel kapcsolatban. Hogy, na most! Na, de nem. Egyetemi évek alatt megint semmi. Mindenki ment haza a családjához. Vagy a régi barátokhoz. Én persze mindig újat akartam. De sose lett belőle semmi. Ugyanaz a mese, mint régen. Majd férjhez mentem. Majd gyermek, majd gyermekek. Olyankor ki is gondol bulis Szilveszterre. A nagyszülők nem vállalták az unokákat. Bébiszitterek nem voltak. De, gondolom, ha lettek is volna. Én biztos nem mentem volna sehova. A lelkiismeret furdalás miatt. Hogy milyen anya bulizik, amikor a kicsik otthon vannak. Így ültünk otthon. A megszokott napi programmal. Csak későbbig néztük a tévét. Ja, és koccintottunk éjfélkor. Aztán megnőttek a gyermekek. A helyzet még rosszabbá vált. Most már mehettünk ahova akartunk. Hisz a gyermekek alig várták. Hogy egyedül maradhassanak. De nem! Most se ment semmi. Néha nálunk volt a buli. Ilyenkor főztem, terítettem, elszedtem, mosogattam, járkáltam egész éjjel. Közben stresszelődtem folyamatosan, hogy biztos jól érzi magát mindenki? Máskor olyan voltam mint anyum. Takarítottam, mostam, főztem az év utolsó napján. Hogy tisztaságban és mindennel ellátva kezdődjön majd az új év. Majd hullafáradtan mentem bulizni. Persze, hogy nem telt jól. Néha csak a bulira készülődtem. Házimunkák nélkül. Majd ott idegeskedtem a férjem miatt. Vagy éppen veszekedtünk. Csak úgy szépen, finoman, hogy mások ne lássák. Majd ő szórakozott tovább. Én pedig mosolyogtam az asztal mögül. Meg sírtam időnként a mosdóban. Szóval csodás volt minden. De olyan is volt, hogy a buli előtt veszekedtünk. És el sem mentünk. Végül már készülni se készültünk sehova. Úgyhogy, a hideg kezd kirázni már csak a Szilveszter szótól is. Ahogy kezd közeledni az év vége. Mindenkinek jó, csak nekem nem? Hol hibázok? Vagy mikor rontottam el az egészet? Vagy csak így emlékeztet a Jóisten arra, hogy mindkét nagymamám Szilveszter éjszakáján halt meg? Vagy csak ez az értesítőm, hogy a következő év sem fenékig tejföl? De arról nem kell előzetes figyelmeztetés! Azt mindenki tudja. Anélkül is. Na, nem baj. Ha nem is szoktam meg, de lassan belejöttem. Hogy akármit is tervezek az évátjáróra, vagy nem jön össze, vagy nem telik jól. A fő, hogy megkezdődjön az új év! Ami, hála Istennek nem függ össze a szilveszteri buli sikerével. És minden megy majd tovább magától.
Silvia Boar
Emese , ironak szuletett, olyan jo irasai vannak…..amik passzolnak sokunkra.A szilveszter utan muszaly jojjon egy szuper ev mar vegre, az a velemnyem. Megerdemelnenk !!!