A szokatlan idők (karantén). Hozták. A szokatlan életet (bezárva). Szokatlan napokkal. Szokatlan szokásokkal  (mindenféle). Legtöbbjük szörnyen idegesítő. Ami tulajdonképpen.

Gondolkoztam. Leírjam? Vagy ne írjam? De mégis. Hisz az újítások nyernek. Néha. Nem? És ez is lehet

A határukon vannak. Az idegeim. Az agyam. Néha mindenem. Amikor a határhoz érek. Akár megyek. Ki

Új világ. Fejlett technika. Rengeteg információ. Könnyű hozzáférhetőség. Mindenhez. De ez az ultrafejlett minden néha teljesen összezavar. Legalábbis engem.

Amint mondtam már. Szokásom. Hogy bármit is kell tegyek. Először lejátszom az agyamban. Persze a lehető legrosszabb lehetőségekkel. Amik

Igen. Félek. Mindig. Mindentől. Mindenhol. Talán már amikor megszülettem. Félve csináltam azt is. Nehogy véletlenül elrontsam. Három évesen. A

Párban szép az élet. Tudjuk a tanításokból. És követjük őket. Majd jön a sors. Meg a karma.

Elvált a legjobb barátnőm. A bíróságtól megkapta a gyermeket, egy garzont és egy húsz éves autót. A

Anya és apa elváltak. Már egy ideje. Mi már felnőttek vagyunk. Elvégeztük az egyetemet. Vagy, aki nem

A nagytata nyugdíjas. Már a hetvenhez közelít. De még nagyon jól bírja magát. Nem tud otthon ülni.